Tegnapelőtt június 15 én volt a teljes holdfogyatkozás. Szép reggelnek indult, kék égy egy szál felhő sem volt az égen. Estére azonban eléggé változóra fordult az idő, Délen és Délkeleten az Alpok hegyeinél "megrekedtek" a felhők. Hosszas töprengés után felültem kétkerekűmre hogy egy jó észlelőhelyet keressek, mivel a padomtól nem igazán lehet 10-12° alá látni. A Hold viszont ebben a tartományban van a teljes fogyatkozásban.
Nem mentem messze, mert útközbe a felhőket figyelve gondoltam, hogy a csillagvizsgálóban biztos nincs senki, ami huszonöt kilométerre van tőlem körülbelül. A közeli Blaichach ból figyeltem az eget ahol másokkal is találkoztam, egy réten leterített pokrócra pakoltunk és vártuk hogy a felhők elvonuljanak. Felettünk és Észak felé csillagos ég volt, csak amerre nézni kellett volna arra volt erős felhőzet.
Elég sokáig vártunk, közben mutogattam a csillagképeket, beszélgettünk, söröztünk, a binokulárral néztük a Vega melletti tág kettősöket, a Szaturnuszt, és az ISS hez is volt szerencsénk, ami nagy fényesen átvonult szinte a Zenithez közel. Később fél tizenkettő felé lett egy kis lyuk amin keresztül többé kevésbé meg tudtuk nézni a Holdat. Ekkor már kezdett kijönni a föld árnyékából.
Gyorsan a telefonom és a binokulárom összehangolásával ezt a képet tudtam készíteni. Jól látszik milyen szűk helyen tisztult csak ki az ég sajnos. Ez lett a legjobb felvételem, a tökéletes fókusz beállításra nem volt időm mert másodperceim voltak csak. A műsor végére éjfél körül, a Hold erőre kapott és bevilágította a felhőket amik eltakarták.
A kép 2011-06-15 23.41.49 kor készült
Írta: Balassa Viktor Gordon
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: B.Tóth Klári | Holdfogyatkozás 2011.06.18. 16:54:19
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.